5 Példák a gyermekek jogairól szóló monológra

An monológ a a gyermekek jogai Ez egy olyan beszéd, amelyben egyetlen résztvevő önmagával vagy távollévő beszélgetőpartnerével beszélget, hogy átgondolja a gyermekek védelméhez szükséges törvényeket.

A monológ önmagára irányul, de az olvasóknak vagy a közönségnek is szól. Az ilyen típusú beszéd révén információt szereznek a karakter érzéseiről és gondolatairól végrehajtja, és lehetővé teszi, hogy kapcsolatba léphess pszichológiájával és a világ hitelesebb és hitelesebb látásmódjával gátlástalanul.

A monológok számos irodalmi műfajban megtalálhatók, mint pl költészet,​ mese, teszt, színházi darabok,​ újságcikk, regény. Eltér a párbeszéd, mert ebben a kommunikáció két vagy több ember között történik.

A mű, amelynek része, és a kifejező szándékok szerint a monológoknak három típusa van:

Példák a gyermekek jogairól szóló monológra

1. „Jogok jogai”, Hugo Midón (2004). Ebben a dalban a darabból elferdült jogok, a karakter a gyermekek egyenlőséghez való jogára utal, társadalmi vagy etnikai származástól, nyelvtől, vallástól, véleménytől vagy nemzetiségtől függetlenül. Ez a gyermekek jogairól szóló nemzetközi egyezmény 2. cikkéhez kapcsolódik.
   instagram story viewer

én
Ugyanarra a holdra nézünk
Ugyanazt a szerelmet keressük
ugyanúgy nevetünk
Ugyanazt a köhögést szenvedjük el

Ugyanazokat az oltásokat adják be nekünk
Ugyanazért a kanyaróért
Ugyanazt a nyelvet beszéljük
ugyanazzal a hanggal

Énekkar
Nem vagyok jobb senkinél
És senki sem jobb nálam
Ezért nekem is van ilyen
Jogaid vannak

II
Ugyanazt a himnuszt énekeljük
ugyanazzal a szívvel
Ugyanazok a törvényeink
ugyanaz az alkotmány

Ugyanazon a földön járunk
ugyanaz a napunk van
Ugyanazt a burgonyát megszurkáljuk
ugyanazzal a villával

1. Kivonat a A gyermek, Jules Valles (1989). Ebben a regényben a főszereplő Jacques Vingtras (akinek története a szerző életének tükre) a gyermekek védelemhez való jogára reflektál. bántalmazás (a gyermekek jogairól szóló nemzetközi egyezmény 19. cikke), miután maga is ennek áldozata lett gyermekkorában és a serdülőkor.

Nincs kifogásom. Még egy csorba márvány sincs a lelkiismeretemen. Egyszer apám adott harminc centet, hogy vegyek egy füzetet, ami huszonkilencbe került. Megtartottam a fillért. Ez volt az egyetlen csúsztatásom. (…) Ha Párizsba mennék, újra! A börtönből kikerülve mindenesetre kezet fognék. (…) És jó. Itt töltöm az időmet, utána elmegyek Párizsba, és ha ott leszek, nem titkolom, hogy börtönben voltam,
sikoltozni fogok! A GYERMEKEK JOGAIAT védem, mint más EMBERI JOGOKAT.

Meg fogom kérdezni, hogy a szülőknek van-e élet-halál szabadsága gyermekük teste és lelke felett; ha Vingtras úrnak joga van mártírozni, amiért féltem egy nyomorult munkától (…). Párizs! Ó, szeretem őt! Megpillantom a nyomdát és az újságot, a védekezés szabadságát és a lázadók iránti rokonszenvet. Párizs ötlete mentett meg aznap a kötéltől.

1. Részlet Susana Dalle Mura „A globalizált gyermek jogai” című könyvéből (2011). Ebben a cikkben a szerző azokra az új problémákra reflektál, amelyek a globalizáció korában támadják a gyermekek jogait.

(...) Minden, amit eddig megtettünk, elégtelen és megcsonkító a gyermekek megfelelő védelméhez a globalizált társadalomban, hiszen új problémák jelennek meg ezzel kapcsolatban. Konkrét közpolitikai tervezéssel kellene megjeleníteni ennek a korosztálynak a jelenlegi problémáit, átgondolva ennek jelenlegi és jövőbeli helyzeteit.

(...) Ma minden eddiginél jobban meg kell védenünk a gyermekkort annak minden formájában és szélességében, a tények valóságában felismerve jogok: egészséghez, oktatáshoz, lakhatáshoz, családhoz, nemzetiséghez, identitáshoz, nem munkához korai. Minden jog megsértve mind a nemzetközi közösségben, mind hazánkban és a tartományban.

(...) Az embereken és a dolgokon kell változtatni, nem a törvényeken. Vannak nyilatkozataink, egyezményeink, jegyzőkönyveink és törvényeink nemzetközi, nemzeti és tartományi szinten. A valóság megváltoztatásához azonban hiányoznak az értékek és a polgári tudatosság. Mindenki a változásról beszél, hogy ne változzon semmi, csak a normákban, és ne a valóságban. A gyermekekre vonatkozó irányelvekben több válaszra és kevesebb beszédre van szükségünk. A társadalom egészének nagyobb hatékonysága és elkötelezettsége a rendelkezésre álló erőforrások felhasználásában, valamint jobb felkészültség a gyermekek és serdülők napi problémáinak kezelésére. Egyértelmű, hogy a gyerekek nem mondják el véleményüket, nem szavaznak. Ezért vannak tartósan marginalizálva a társadalmi prioritásokban?

A gyermekkor egy ország jövője, és egészség és oktatás nélkül ki van téve a korai gyermekmunka, az emberkereskedelem csapásainak, kábítószer, bűnözés, szegénység, alultápláltság, erőszak, kilátástalanság és a családi és társadalmi értékek hiánya, nincs jövője méltó.

A védett gyermekkor teljes terjedelmében és szükségszerűségében képes lesz virágozni és gyümölcsöző gyümölcsöt teremni a közösség számára, ahol fejlődik. Argentína ébredj!

1. „Ki elnevezte a holdat”, Mirta Goldberg (1994). Ebben a könyvhöz tartozó versben Új Tailwind I, a költői alany a névhez és az állampolgársághoz való jogra reflektál (a Gyermekjogi Nemzetközi Egyezmény 7. cikke).

Ki nevezte el a holdat?
Lehetett volna a lagúna,
hogy attól, hogy annyit láttam éjszaka
úgy döntött, hogy holdnak hívja?

Ki nevezte el az elefántot?
Lehetett volna az őr,
egy nap, amikor nagyon táborosan sétáltam?

Ki nevezte el a rózsákat?
Ki nevezi meg a dolgokat?

Minden nap gondolok rá.
Van egy Névhívó nevű férfi?
ki szedi ki a neveket a Nombreríából?

Vagy a homok egyedül döntött úgy, hogy homoknak nevezi magát
és a tenger most úgy döntött, hogy tengernek nevezi magát?

Ahogy lesz?
(Mázlim van
megadta a nevet
anyukám.)

1. Részlet Sergio Kern „Nézd meg és lásd” című művéből (1997). Ebben a történetben a narrátor a fogyatékkal élő gyermekek oktatáshoz való jogára reflektál, és hivatkozik a Gyermekjogi Nemzetközi Egyezmény 23. cikkére.

III
Most iskolába megyek és állandóan esik az eső. És úgy tűnik, hogy a cseppek felrobbannak, mint a karácsonyi petárda abban a műanyag pilótában, amit apám rakott rám.
Ma jön az, aki könyveket készít, és szerintem meg fog ázni, ha nem lesz olyan pilótája, mint az enyém.
Apám azt mondta, hogy a pilótám sárga műanyag. És sok mindenről mesélt nekem
a sárga dolgokat. A banán sárga. Az érett citrom sárga. Vannak sárga szilva. A taxik teteje sárga (...).

v
Mindannyian elhallgattak. Úgy tűnik, bejött az ember, aki könyveket készít. Megmondta a nevét, és gyerekkorában kezdett beszélni. Úgy tűnik, az apja is könyveket készített.
Most elkezdi elmondani, hogyan látja a dolgokat. Hogyan nézed meg, majd hogyan rajzolod le őket? Beszéljen az eső utáni színekről. Már akkor úgy tűnt, hogy valami ilyesminek kell történnie az eső után. Mert minden frissen mosott. Ez logikus!
Most arról beszélsz, hogy a dolgok milyen színt kapnak, amikor rozsdásodnak. Meg fogom kérdezni apámat, miért rozsdásodnak a dolgok.
Most azt mondja, hogy fel fog olvasni nekünk néhány történetet. De mik azok a történetek, amelyeket nem ő írt. Azt mondja, hogy olyan történeteket fog felolvasni nekünk, amelyek nagyon tetszettek neki (…).

7
Most befejezte a történetek felolvasását, és elmondja, hogy fel fog rajzolni minket a táblára, hogy lássuk, hogyan rajzol. (Azt hiszem, itt volt az ideje, hogy megmutassa, mit csinál.) És azt mondja, kezdjük el magunk rajzolni, miközben ő rajzolja a rajzát. Nos, úgy tűnik, a fiúk mindent hoztak a rajzoláshoz. Erre már figyelmeztettek minket, így én is elhoztam az enyémet.

viii
(...) Az ember, aki könyveket készít, azt mondta nekünk, hogy azt rajzolhatunk, amit csak akarunk, és ennek nem kell az olvasott történetekből származnia. Hogy bármit megteszünk, amit csak akarunk.
De agyagból fogom megmintázni az iskolába járó szörnyekről szóló történet szereplőit, amelyet ő olvasott fel nekünk. Mert megnevettet.
(...) Aztán elkezdem elkészíteni a Múmiát, és újra könnyű, mert nincs ruhája, köpenye. Aztán Drakulát csinálok, de nem találom az agyarakat. Nem emlékszem, hogy megtettem-e már vagy sem. És a végén visszatérek Frankensteinhez. A fejet már megcsináltam csavarokkal a fülekben. Feltettem a lábát, és lefektettem a Múmia és Drakula mellé, akik szintén fekszenek. Most a kis karjait gyúrom. Már tettem rá egyet és tökéletes volt. Végre a másik kis karral vagyok. Nincs zaj a krétához. A bukméker abbahagyta a táblára való rajzolást, és azt mondja, eljön, és megnézi, mit csináltunk.

IX
Úgy tűnik, hogy közvetlenül az asztalunkra kerül. Előre cseveg egy másik úriemberrel, aki idehozza. A másik úr azt mondja neki: "Nézd meg, mit csinált ez a kis vak lány az alapján, amiről beszéltél és olvastál."
(Én vagyok a vak.) De nem szeretem, ha így hívnak. Ha vaknak neveznek, az rendben van. Apám azt mondja, hogy a dolgokat a nevükön kell nevezni, és ennyi.
Úgy tűnik, az ember, aki könyveket készít, szótlan volt. Aztán hallom, ahogy a másik férfi azt mondja neki: „Mellesleg, nem mondtuk, hogy vakok is vannak a gyerekek között.
Mert ha nem, akkor nem beszéltél volna arról, amiről beszéltél, vagy nem rajzoltad volna le, amit lerajzoltál.” És elkezdi magyarázni, hogy ez egy kísérleti terv (mint az én sárga pilótám?), hogy azok, akik
vakok vagyunk, legyünk többet azokkal a gyerekekkel, akik nem.
Csokoládé a hírnek. Apám mindent elmagyarázott nekem.
De aki könyveket készít, az már nem hallgat rá, és megkérdezi, hogy hívnak.
–Ximena –mondom, és hozzáteszem –Ximena-t az „X”-szel.
Aztán aki könyveket készít, az elkezd nekem beszélni mindenről "x"-el, én pedig kitör belőlem a nevetés, ő is, és én is tanítom őt.
Aztán a könyvek ura nézegetni kezdi a Múmiát és Drakulát, és elmondja, hogy szereti őket, én pedig többet nevetek.
És azt mondja, hogy a Frankenstein, amit csináltam, hihetetlennek tűnik számára. És fordítva csóválom a fejem, mert ettől kicsit zavarba jövök. És azt mondja, hogy ő maga, mivel pufók, azonos az én Frankensteinemmel.
És a könyveket készítő ember szerencséjére gondolok. Azokkal a csavarokkal a fejében, és az összes „s”-t megevve még megtanulhatott könyveket készíteni (...).

Kiszolgálhatja Önt: